A történetünk Firenzében játszódik, Toszkána régió kulturális és gazdasági szívében.
Az Arno folyó két partján, annak gyönyörű völgyében elterülő város nagyon hosszú múltra tekint vissza. Hosszú ideig a Medici család uralta. 1865-1870 között az Olasz Királyság fővárosa volt. Számtalan történelmi és művészeti látványosságnak ad otthont. A várost a „reneszánsz bölcsőjeként” is emlegetik. Történelmi belvárosát 1982-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. 1986-ban Európa kulturális fővárosa volt.
Azonban túl sok mindent regélhetnénk el róla, így egyszerűbb, ha a legfontosabb jellemzőjéhez kanyarodunk rögvest: a művészetekhez, amely a város fennállása óta hatalmas szavazati joggal rendelkezik. A firenzei művészetek kiemelkedő korszaka a XIII-XVI. századra tehető. Az ekkor alkotó szobrászok, festők gyűjtőneveként alkalmazzák a firenzei iskola elnevezést. Kialakulása a város gyors ipari és kereskedelmi fejlődésével függött össze. A többi itáliai iskolától megkülönbözteti a firenzeiekét a nagyvonalú szerkesztésmód, a perspektíva tanulmányozása és a vonalas ábrázolás. Kezdete Giotto di Bondone (1266–1336) nevéhez köthető, de kiváló mesterek sokaságát mutatta fel. Többek között Masaccio (1401-1429?), Leonardo da Vinci (1452–1519), Michelangelo (1475–1564), Raffaello Santi (1483–1520), Cimabue (1240–1302), Fra Angelico (1387–1455), Fra Filippo Lippi (1406–1469), Sandro Botticelli (1445–1510), Paolo Ucello (1397–1475), Fra Bartolomeo (1472–1517), Andrea Pisano (1290–1349), Luca della Robbia (1399–1482), Andrea del Vecchio (1436–1488) alkotásainak sokszínűségében gyönyörködhetünk Firenzében és szerte Itáliában.
Ám a felsorolás még aligha ért véget, hiszen fontos megemlítenünk 2 firenzei intezményt (mint egymás testvéreit): Florence School Of Arts és Florence School Of Academy. A nemzetközi szintű és beállítottságú iskolák gimnáziumi és (Akadémia esetében) főiskolai művészeti oktatással táplálják a szépség képét a nebulók fejébe zenével, tánccal, festékkel, ruhaanyagokkal és természetesen egy tollal.

Az iskola megalapítása a reneszánsz korszakához köthető. Alapítója a híres Lorenzo de’ Medici, „a nagyszerű” vagy „a tündöklő”, (Firenze, 1449. január 1. – Careggi, 1492. április 8.) firenzei államférfi, a művészetek és a tudomány patrónusa, a Medici-család legkiemelkedőbb sarja.
Lorenzo magániskolaként indította útjára az intézményt, amelynek útja felfelé ívelt a palettán 1465-től, hisz oly nagy szerencséjére a Medici család ellen fel-feltörő lázadások nem érintették az intézményt, hiszen a népnek nem volt érdeke, hogy a (végül) közpénzből finanszírozott, jól profitáló, olasz tehetségeket támogató iskolát bántsák (habár voltak esetek, amikor gyújtogatással próbálkoztak egyes radikális szervezetek).
1737-ben Gian Gastonnal kihalt a már meggyengült Medici-család és teljesen új hatalom vette át az irányítást: Lotaringiai Ferenc herceg, akinek esze ágában sem volt mecénásként támogatni az iskolát, hisz ez afféle tisztelet lett volna elődei, a Medici-ek előtt, ám a herceg túl gőgös és földhöz ragadt volt, így támogatás hiányában az iskola kiürült, bezárták és ellepte a por, a növényzet.

Magányában, elhagyatottan sok háborút átvészelt az épület, s érdeklődő tekintetek csak a II. világháború folyamán irányultak újra rá. 1944. augusztus 4-ére virradó éjjel a Dél-Olaszország felől visszahúzódó német csapatok felrobbantották az Arno összes hídját, a belváros legrégebbi részeit és az addig menedékként szolgáló iskolaépületet is, amelyből csupán törmelékek maradtak vissza. A városban okozott károkat mintegy két évtized alatt sikerült helyreállítani.

A II. világháború után egész Európa filmművészetére nagy hatást gyakorolt az olasz neorealizmus. Az olasz új hullám nagy rendezői Federico Fellini (1920–1993), Michelangelo Antonioni (1912–2007), Pier Paolo Pasolini (1922–1975).
Számunkra Michelangelo Antonioni (Ferrara, 1912. szeptember 29. – Róma, 2007. július 30.) neve fontos igazán, akit az iskola elhagyatott, lerombolt képe ihletett meg és szolgált helyszínül egyes filmjeiben.
Ám nem csak a filmkészítés terén adott ihletet a fantasztikus rendezőnek, hanem a művészettovábbításban is, amely az utókornak üzent.
Saját pénzéből és a város támogatásával, tisztelegve a reneszánsznak újra felépítette az iskolát, habár sokkal modernebb kivitelezésben és a középiskola mellé, egy főiskolát is építettet, s ezzel 1960-ban újjászületett (mint a reneszánsz) a gimnázium Florence School Of Arts néven.

Ezután még sok kiegészítés, frissítés történt az épület és az oktatási rendszer szerkezetén belül, s így vált újra Firenze, illetve Európa egyik büszkeségévé is. Ezt bizonyítja, hogy teljesen nemzetközi szinte emelkedett.

Az alapító, Michelangelo tiszteletére különböző ünnepségeket, gálákat még ma is rendeznek és az általa képviselt filmes szakma a főiskolán sajátítható el.
Az iskola ma tehetséges növendékeket gyűjt be, majd készít fel a művészek világában való elhelyezkedésre.

A belvárosban lévő, zöld övezetes oktatási intézmény falán még ma is látható Michelangelo nyitóbeszédének egy szövegrészlete:
"Egy névtelen olasz költő, vagy író (ki tudja már) a következőket jegyezte le egy ósdi papírra:

Csendje vagyok én a viharnak,
dallama a zörejnek,
szabad lelke a rabságnak,
sötétje a fénynek.

Mondhatnánk úgyis, hogy nem vagyok más, csupán semmi. De azzal, hogy valaki bír a szavak erejével, tud játszani velük és valódi érzéseket generál valami hatalmasat kapott az élettől, mint oly sokan a történelem során Olaszországban. S ezt a kincset félteni, óvni kell. Mondjuk úgy: őrizzük meg, ami megőrzésre méltó és adjunk neki szabadságot, hogy az égig törjön."
Az iskola ebben a 'Szabad' szellemben éli mindennapjait, s neveli a tanulókat.

A leírást készítette a https://florencedreamin.hungarianforum.com/ Megalkotásánál a http://hu.wikipedia.org/ internetes oldal információit használta fel, ám dúsította különféle saját és fiktív információkkal.